2013. november 6., szerda ~ 0 Comentarios
Rég jártam erre. Nem is tudom mikor, vagyis az utolsó posztomat nézve de. Azóta elég sok minden történt. Helyre jött a kapcsolatunk Cicóval teljesen. Bár a másfél éves kis ünneplésünk nem úgy sikerült, ahogy terveztük, mivel mindketten betegeskedve töltöttük, de legalább együtt. Így nagy részt beszélgettünk, játszottunk és filmet/animét néztünk. Kaptam egy nagyon cuki füleses képkeretet. Olyan aranyos. Sajnos én nem tudtam odaadni az ajándékomat akkor mivel Kínából rendelte meg egy angliai ismerősöm és mire megérkezett sajnos eltelt pár nap. Egyen pólót vettem. Szerintem tök aranyos volt. Kis majmos, amit még anno Petráékkal választottam ki, vagyis kértem tanácsot tőlük, no mindegy.~
Elég béna lett a kapcsolatunk azóta, szó szerint semmike. Néha írnak egy-egy plörkömhöz és ennyi. Gondolom haragszanak ránk, pedig csak a véleményünket mondtuk el, mivel tanácsot kértek tőlünk, utána meg mi lettünk a szarok mert véleményünk van. Na de mindegy. Lehet utalgatni, hogy többet nem kérnek tanácsot, mert csak csalódnak a szemét emberekben. Pedig mi nem akartunk rosszat, meg nem ránk kéne haragudni. De gondolom az is gáz, hogy így gondoljuk.
Múlt hét csütörtökön halloweenoztunk. Az elején még egész jó volt utána meg szar lett. Hidegbe nem szeretek lent lenni. Még úgy annyira a társaságot se élvezem mert arra koncentrálok hogy ne fagyjak meg kint. Ezért nem járok le télen, csak ritkán. De amúgy vicces volt, elment egynek.

Volt egy féltékenységi "rohamom" az utóbbi napokban vagyis még múlthéten körülbelül. Kicsit nem tetszett, hogy Bence sokat beszélt az egyik lány osztálytársáról, de azóta emgbeszéltük és miután hallottam a szavakat, amiket szerettem volna lenyugodtam. Meg azóta megismertem kb. azt a lányt, úgy so-so és egész rendes lánynak tűnik, aki tényleg nem akar semmit. A másik csaj, meg kis csira, már így a képéből rájövök szóval tőle egyáltalán nem félek, ha meg még is megtenné a lépést, találkozni fog velem is. hahaha.

Hétvégén vége meglátogatjuk Katóékat és a kisbabát. Már kétszer lefújták a dolgot, de most reméljünk tényleg összejön már harmadjára. Erika szerint nagyon aranyos kisbaba, csak Kató nem neveli igazán jól a gyerkőcöt. Mondjuk tényleg van sok fura dolga, amin én is csak nagyokat pislogok, de gondolom még bele kell rázódnia, hiszen első gyerek, először csinál ilyet.


Címkék: , , , ,


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

← Back to the blog?